A gyümölcs legjavát adjuk az egészséges és élvezetes élethez.

 

Május 31-én jótékonysági futáson vettünk részt!

Cégünk az Ultrabalaton nemzetközi futóverseny keretében részt vett a Mosoly Alapítvány által megszervezett jótékonysági „Mosoly-váltó” nevű kezdeményezésben. A futás célja a látássérült, súlyos betegségből felgyógyult, pszichoszomatikus zavarral élő, vagy hátrányos helyzetű gyerekek támogatása volt, nekik ez a futás egy hatalmas élményt jelentett. Az 5 kilométeres szakaszon a SIÓ csapat együtt futott egy Mosolyos-kisfiúval, aki futótempójával rendesen megtornáztatta a csapatot. A futás jó hangulatban telt, így köszönjük azoknak, akik részt vettek benne!

 

Jótékonyság

A SIÓ-ECKES Kft. vallja, hogy az üzleti élet szereplőinek társadalmi kötelezettségei vannak a tágabb és szűkebb közösséggel szemben. A SIÓ-ECKES nem csupán Siófok város egyik legnagyobb adófizetője, de rendszeres támogatója különböző programoknak is.

2008-ban indul első alkalommal útjára a szociálisan rászoruló gyermekeket támogató "Köszönjük, SIÓ!" Iskolatáska Program. A SIÓ-ECKES Kft. felelősséget érez, hogy a gyermekek egyenlő esélyeit, egészséges fejlődését elősegítse és az iskolarendszer munkáját támogassa. A Program célkitűzése, hogy országosan legalább 1000 iskolás kezdje meg a tanévet "Köszönjük, SIÓ!" iskolatáskával minden év szeptemberében. A Programot a német Eckes Family Alapítvány rendszeresen támogatja.

Az óvodás korosztály számára a Gyümölcskaland fejlesztő játékot dolgoztuk ki a Gondolkodj, Egészségesen! Alapítvánnyal közösen, Willinger Andrea fejlesztőpedagógus közreműködésével. A Gyümölcskaland játék jelenleg mintegy 600 magyarországi óvodában megtalálható és a mindennapi munka során segíti a gyermekek fejlődését.

Az elmúlt években további együttműködések jöttek létre, melyek szervezett formában teszik lehetővé az egészségnevelés fejlesztését, egészséges táplálkozás támogatását. Ennek keretein belül a Mikulásgyár projektben mindazokat , akik decemberben ajándékot visznek a Mikulásgyár gyűjtőpontjaira, meglepetéssel várjuk.

A Minden Gyerek Lakjon Jól! Alapítvány által a hátrányos helyzetű régiók családjaihoz jutunk el az általános iskolákon keresztül.

Támogatjuk a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és az Ökomenikus Szeretetszolgálat tevékenységét.

2005 óta támogatjuk a Heim Pál Gyermekkórházat, valamint évek óta a Gyermekélelmezési Alapítványt is ellátjuk termékeinkkel.

Ezek a tevékenységek is jól tükrözik, hogy cégünk számára a gyermekek egészsége és egészséges fejlődése alapérték.

Amennyiben támogatási programunkkal kapcsolatban további információt szeretne, kérjük látogasson el a www.koszonjuksio.hu oldalra vagy írjon nekünk.

További egyedi megkereséseket, amennyiben lehetséges, a fenti programokba integráljuk.

s