A gyümölcs legjavát adjuk az egészséges és élvezetes élethez.

 
Rászoruló gyerekeken segít a SIÓ
2009-02-25 18:42:50

A Köszönjük, SIÓ! Iskolatáska Program országos pályázat meghirdetésével számít az óvodák és iskolák közreműködésére.

A Program keretein belül támogatást kapnak azok a magyar állampolgárságú 6-10 éves korú gyermekek, akik

- magyarországi általános iskolai felvételt nyertek a 2009/2010-es tanév 1-4. évfolyamának bármelyikébe,

- iskolai eredménye és/vagy közösségben játszott aktivitása alapján szorgalmasnak mondott

- olyan családban élnek, ahol az egy főre jutó nettó jövedelem nem éri el a nyugdíjminimum kétszeresét, egyedülálló- vagy mindkét szülő által fenntartottak.

A pontos és részletesebb jogosultsági kör a www.koszonjuksio.hu oldalról letölthető Pályázati kiírásban olvasható.

A Pályázat 2009-ben is két részből áll, egyrészt a gyerekek bemutatásából, másrészt pedig a Rajzversenyből. Mivel az összefogás napjainkban egyre nagyobb jelentőséget kap, a rajzok nagyon fontos részét képezik a pályázati anyagnak. Ezáltal a nem rászoruló gyerekek is elgondolkodhatnak azon, hogy a segítség, a támogatás a legkülönbözőbb formákban valósulhat meg.

Az idei „Köszönjük, SIÓ!” Programban a pályázat leadási határidő korábban lesz, így a Program által támogatottak listája már a nyári óvoda- és iskolabezárások előtt eljut az iskolák vezetőségéhez. Az intézmények számára papírkímélő és költségcsökkentő megoldást a zárt online pályázati felület biztosít, ami a www.koszonjuksio.hu oldalról érhető el.

„A tavalyi tapasztalatok alapján, a valóban lelkes és odaadó pedagógusok által készített Pályázatok készülnek majd az online Pályázati rendszerben” – kommentálta Zarándy Katalin marketing igazgató.